A Románné Bolba Márta józsefvárosi evangélikus lelkésznőről szóló film láttán sok szempontból hiányérzete támadhat a nézőnek, de arra mindenképpen jó lehetőség, hogy párbeszéd induljon arról a megkerülhetetlen kérdésről, hogy hogyan politizáljon, vállaljon közéleti szerepet egy lelkész. Laborczi Dóra SZEMlélek blogon megjelent filmkritikáját szemlézzük. 

Ebben azt állítja a szerző, hogy A Mandák-ház lelkésze leginkább egyfajta politikai imázsfilm lett, ami egy lelkész esetében nem túl szerencsés, függetlenül attól, hogy egyetértünk-e a megjelenített politikai nézetekkel vagy sem.

"Mindezzel együtt sokaknak fog tetszeni Takács Mária dokumentumfilmje, mert éppen egy olyan légüres térbe lép, amely az egyházak közéleti szerepvállalásának teljes hiánya miatt meglehetősen nagyra duzzadt. Sokan ünnepelni fogják azok közül, akik nem csak a kormányzati keresztény kurzusra kíváncsiak, sokan pedig nagyon mérgesek lesznek, mert eléggé egyoldalú és reflektálatlan bizonyos helyzetek árnyalt bemutatását illetően. És lesznek sokan értetlenek, akik még ha egyet is értenek sok mindenben a lelkésznővel, a film keretezése és egyoldalúsága miatt meglehetősen zavarban vannak" – írja a szerző, aki elsősorban azt kifogásolja, hogy a film "nem teszi helyre például azt a dilemmát és a legnagyobb kérdést, hogy hogyan politizáljon, vállaljon közéleti szerepet egy lelkész. Jó-e ez a modell, amelyet Márta képvisel? Védhető-e teológiai alapon az a típusú közéletiség, amely alapvetően az ellenzékiségben határozza meg magát? Azt gondolom, hogy – még ha lehet is azt mondani, hogy a Fidesz által meghatározott egyházi közélet hívta életre – az egyoldalú ellenzékiség ugyanennyire nem szerencsés az egyházi szolgálatban, mint a másik.

Ez ugyanannak a lónak a másik oldala, pedig most arra lenne szükség, hogy valaki vezesse azt a lovat, és ne egyik vagy másik oldalára csússzon át. A kereszténység mindig akkor a legerősebb, ha befogadásra képes, és nyitott mindenki felé, ha integratív erőt képes felmutatni, és nem törésvonalak mentén határozza meg magát." 

A másik ok, amiért a szerző nem igazán tudja hová tenni a Románné Bolba Mártáról készült filmet, az, hogy amennyiben "ez egy lelkésznő életét bemutató portréfilm – amint azt a cím is ígéri –, akkor miért nem látjuk keresztelés, esketés, hittanóra, bibliaóra, ifjúsági óra, beteglátogatás, temetés közben, ami sokkal inkább meghatározza az evangélikus lelkészek, pláne lelkésznők többszörösen túlterhelt hétköznapjait, mint hogy például tüntetésekre járnak".

"Az mindig zavarba ejtő, ha egy lelkész lelkészi minőségben szinte kizárólag politikusként viselkedik, vagy ha egy közélettel kapcsolatos alkotás nem a teljességre törekszik, hanem a megszólalók megjelenítése, kiválogatása és keretezése is azt a célt szolgálja, hogy egy politikai üzenetet sulykoljon. Márta ebben a filmben sokkal inkább jelenik meg politikusként, mint lelkészként. Úgy látjuk itt, mint akinek lelkészi szolgálata alárendelődik politikai meggyőződésének. Hogy ez tudatos rendezői szándék volt, vagy a gyülekezeti élet nem ismeretéből adódik, esetleg a saját politikai meggyőződés alátámasztását szolgálja ez a keretezés, nem tudni. A végén mindenesetre sok szempontból hiányérzete támadhat a nézőnek.

Hallunk feszültségekről, elmaradó egyházvezetői támogatásról, de nem szólal meg benne a másik fél, sem a fenntartó, sem a püspök. Ez különösen azért zavaró, mert egyébként mindketten megjelennek, Gáncs Péter – azóta már nyugdíjas – elnök-püspök igehirdetéséből hallunk is részleteket.

Nem tudjuk meg, hogy az egyébként nagyon szépen fényképezett jelenetben, amelyben egy csoport bandukol és énekel a hegyen, mi és miért történik. Így ez – az egyébként nagypénteki passiójárást bemutató – jelenet is csak Márta mondanivalója szempontjából értékelhető, nem önmagáért.

Néhány mondat kihagyásával és a megszólalók körültekintőbb válogatásával is ugyanilyen erős maradhatott volna az egyik elsődleges üzenet, hogy a közösségépítés a cél, így azonban borítékolható a – nem teljesen alaptalan – felháborodás.  

Fontos, hogy valaki lelkészként meri hallatni a hangját a közéletben, sőt nem győzöm újra és újra hangsúlyozni, hogy mekkora szükség van rá. Ám vannak kérdések, amelyek, bármily nehezek is, jobb, ha nem maradnak megválaszolatlanul."