Niedermüller Péter DK-s polgármester felrázta és aktivizálta a kormányközeli véleményformálókat következő mondataival: „Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket (ugye, fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a »nemtudoménmik«), akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. (…) Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből, mondom csöndesen nektek.” A polgármester kijelentése okán a Hír tv-s Sajtóklub című műsor a rasszizmus és gyűlölködés ellen szervezett tüntetést, ahol többek között felszólalt Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár, mivel Niedermüller szavai szerinte egyértelműen a keresztényüldözés jeleit vetítik előre Magyarországon. A kijelentések nyomán megnéztük, milyen egyházi reakciók születtek a rasszizmusról itthon és az Amerikai Egyesült Államokban.

Fotó: Földi Gábor / Index

Az ügyre két nagyobb egyházi reakció született. 

A Magyarországi Baptista Egyház közleménye nyugodt hangvételű, elsősorban a saját közösségeikre és béketeremtő szolgálatukra fókuszál, de egy kérést is intéz a közvéleményhez: „…önkormányzati vezetők, civil szervezetek és politikai pártok vezetői egyre gyakrabban negatívan és ellenségesen láttatják a Krisztust követő férfiak és nők, valamint családok szerepét és szolgálatát. Arra kérjük a társadalom meghatározó szereplőit, véleményformálóit, hogy egymás befogadására, az egymás iránti tiszteletre és az együttműködésre törekedjenek a nagyobb közösség, országunk népe érdekében.”

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa is közleményt adott ki. Ez már markánsabb hangvételt üt meg. Szomorúnak tartják, hogy 2020-ban Magyarországon ilyen általánosító, keresztény embereket megbélyegző megszólalás hangozhat el következmények nélkül, mivel sem a kereskedelmi csatorna, sem Niedermüller pártja, sem más esetekben többször fellépő érdekvédelmi szervezetek nem határolódtak el a megnyilvánulástól. Különösen izgalmas az a rész a közleményben, mikor azt írják: „Ezt a tragikus emlékeket idéző hozzáállást elfogadhatatlannak tartjuk, és határozottan kérjük a politikai élet minden szereplőjét, meggyőződésétől és hovatartozásától függetlenül, hogy munkáját a közjó érdekében, az etikai és erkölcsi normák megtartásával végezze.” Bár nem tudjuk, mire gondolnak a tragikus emlékeket idéző hozzáállás alatt, de van egy olyan sejtésünk, hogy Niedermüller Péter kijelentéseit a náci Németország fehér felsőbbrendűségi ideológiájához hasonlítják, amelynek egyébként egyik legnagyobb ideológiai ékköve nem a kereszténység kiirtása volt, hanem annak ideológiai integrálása. A német ellenálló keresztények közösségének,

a Hitvalló Egyház történetének nemcsak az a nagy tanulsága, hogy milyen példaértékű ez a kiállás, hanem hogy azért volt szükség erre a kiállásra, mert az akkori keresztény vezetői réteg üdvösnek tartotta ezt a szélsőjobboldali térnyerést támogatni.

Ezek a szélsőjobboldali tendenciák Magyarországon is felfedezhetőek, Niedermüller Péter szavai is erre az ideológiára szerették volna felhívni a figyelmet, ahogy azt később az ATV-nek állította, még ha ezt rendkívül szerencsétlenül is tette, átgondolás nélkül, a politikai nagyotmondásra törekedve.

A Niedermüller-ügy Bayer Zsolt vezetésével furcsa irányt vett, és innentől erre is szeretnék fókuszálni. A kiemelt téma a rasszizmus és a gyűlölet elleni küzdelem lett. Nem szeretném fejtegetni, mennyire ironikusan is hangzik ez Bayer szájából, hanem szeretnék egy pozitív egyházi példát mutatni arra, milyen más eszközökkel is lehet küzdeni a rasszizmus ellen a közlemények szintjén.

Az Amerikai Evangélikus Egyház nagygyűlése tavaly elfogadott egy bocsánatkérő nyilatkozatot, amelyben elnézést kérnek az amerikai rasszizmus gazdag történelme során elkövetett bűneikért.

Egy rövid részletet szeretnék idézni belőle, amelyben bűnnek nyilvánítják a rasszizmust:

„Az Amerikai Evangélikus Egyház azt tanítja, hogy a rasszizmus bűn, és a kereszt békéltető szolgálatát tagadja meg.

A rasszizmus a Jim Crow-törvények történetén, a faji szegregáción, a lincselés okozta terroron, a rendfenntartó erők által elkövetett törvénytelen gyilkosságokon és a színes bőrű emberek aránytalan mértékű bebörtönzésén keresztül mutatja meg magát, és gyökerei a rabszolgatartásból erednek.

A korábban rabszolgasorsba döntött afrikai emberek leszármazottai az egyházban és a társadalomban még mindig hiányát szenvedik az egyenlő hozzáférésnek és lehetőségnek, míg a fehér emberek együttes haszonélvezői az egyenlőtlen hozzáférésnek, lehetőségnek és hatalomnak.

Az intézményes rasszizmus jelenleg is létezik az Amerikai Evangélikus Egyházban a lelkészjelöltekkel szembeni diszkriminatív eljáráson, a színes bőrű lelkészek méltánytalan kompenzációján, a faji szegregáción, a fekete közösségek és gyülekezetek leépítésén, a rendszerszintű rendelkezéseken és intézményes gyakorlatokon és az afrikai származásból fakadó vezetői talentumok és liturgiai stílusok integrálásának elutasításán keresztül.”

A rasszizmusról a magyarországi viszonylatban legtöbbször úgy szoktunk beszélni, hogy az egy olyan gondolkodásmódot tükröz, amely a bőrszín másságától vezérelve negatív érzéseket, gyűlölködést, kirekesztést jelent. Ez a közgondolkodás hibásan az egyénre fókuszál, a rasszizmus rendszerszintű aspektusait teljesen elkendőzi. Ez az, amit ez a bocsánatkérő nyilatkozat is felismer.

A rasszizmus, a faji igazságtalanság elválaszthatatlan a társadalmi, gazdasági és politikai igazságtalanságtól.

A rasszizmus nemcsak azért létezik, mert negatív gondolataink vannak a más bőrszínű emberekről, amelyek esetleg tettekben is manifesztálódnak, hanem mert elődeinkkel közösen fenntartjuk és építjük azokat a rendszereket, amelyek azért léteznek, hogy elnyomásban tartsuk felebarátainkat. Ezt a hatvanas évekbeli polgárjogi mozgalom is tisztán látta. Martin Luther King baptista lelkipásztort ma a mozgalom bajnokaként látják sokan, aki sikeresen elérte a kitűzött célokat, elrejtve King további radikális gondolatait arról a globális ideológiáról, amely mindannyiunk életét erősen befolyásolja, és amely a rasszizmust a legerősebben építi: a kapitalizmusról:

„Fel kell ismernünk, hogy nem tudjuk megoldani a problémáinkat addig, amíg nincs egy radikális újraelosztása a gazdasági és politikai hatalomnak. Ez az értékek és egyéb dolgok forradalmát jelenti. Látnunk kell, hogy a rasszizmus gonoszságai, a gazdasági kizsákmányolás és a militarizmus összefügg egymással. Nem szabadulhatunk meg az egyiktől, ha nem szabadulunk meg a másiktól. Az amerikai élet teljes struktúráját kell megváltoztatnunk. Amerika egy álszent nemzet; rendet kell tennünk a saját házunk táján.”

Sokan szeretnék most felerősíteni bennünk azt a gondolatot, hogy Niedermüller Péter kijelentései nyomán a magyarországi fehérekkel is megtörténik ez az igazságtalanság, rémisztő nyugati tendenciákra hivatkozva.

Fontos kérdéseket kell feltennünk magunknak ennek okán: Vajon melyek azok a területek, ahol ilyen rendszerszintű igazságtalanságok zajlanak célzottan a fehér (heteroszexuális, keresztény) férfiakkal szemben? Vajon felismerjük-e azokat a rendszerszintű igazságtalanságokat, amikor más bőrszínű felebarátainktól a lehetőségeket, a jobb élet reményét raboljuk el? Vajon mikor gyónjuk meg mi, magyarországi keresztények és egyházak, hogy gyakran mi is az elnyomó rendszerek haszonélvezői és bűnrészesei vagyunk? 

Hogyan lehet mindezt megoldani? Isten felszabadító munkáját egy kifejező történettel illusztrálva Martin Luther King a következőket mondta erről:

„Tudjátok, a fáraónak volt egy kedvenc módszere arra, hogy fenntartsa a rabszolgaságot Egyiptomban. Mi volt az? Hagyta, hogy a rabszolgák egymással harcoljanak. De amikor a rabszolgák összefognak, valami történik a fáraó udvarában, és nem tudja őket többé rabszolgasorban tartani. Amikor a rabszolgák összefognak, azzal kezdődik a rabszolgaságból való kijutásuk.”

Össze kell gyűlnünk, és egyetértésben kell nemet mondanunk azokra az igazságtalanságokra, amelyek körülvesznek minket. Nem szabad hagynunk, hogy ezt politikai szereplők vagy a társadalom véleményvezérei átalakítsák, megállítsák. Keresztényként pedig különösen is fontos, hogy a körülöttünk élőket egyetértésbe és a halálból az élet felé vezéreljük, mert ez az az erő, amely kiállhat a fáraó ellen, és szabaddá tehet minket az elnyomó hatalmaktól. Még akkor is, ha az elnyomók olykor mi magunk vagyunk.