Melyik a történelem legsötétebb napja?

2019. október 23. - keresztenykulturablog

Tegnap egy északír abortusztörvény-módosítás miatt keresztények profilképei sötétültek el világszerte, és a világ legsötétebb napjaként emlegetik október 22-ét. A Keresztény Kultúra blog szerkesztői ezúton szeretnének hangot adni különvéleményüknek.

0012e32c-1600.jpg

Fotó: Press Association

Mielőtt azonban a véleményekre rátérnénk, nézzük a tényeket. Eddig csak abban esetben volt engedélyezett az abortusz Észak-Írországban, ha az anya élete veszélyben forgott, vagy ha a terhesség kihordása súlyos és maradandó testi vagy mentális károsodással fenyegetett. Vagyis nemi erőszak vagy vérfertőzés áldozatai számára sem engedélyezték. Ez pedig mit hozott magával? Azt, hogy az északír nők az Egyesült Királyság más országrészeibe utaztak, hogy legális abortuszt hajthassanak végre, vagy az ír partok menti nemzetközi vizeken ringatózó abortuszhajók egyikét választották. Az abortuszban segédkező egészségügyi szakemberekre pedig komoly büntetéseket szabhattak ki.

Mi történt most?

A tegnap életbe lépett törvény értelmében törölték a vonatkozó 1861-es törvény 58-as és 59-es cikkelyeit (amelyek akár életfogytiglani börtönbüntetéssel fenyegették az abortusz elvégzését). Az abortusz abban az esetben hajtható végre a magzat 28 hetes koráig, ha a magzat „halálos vagy súlyos rendellenességgel” rendelkezik. Eddig évi 45 várandós nőnek kellett Nagy-Britanniába utaznia, mert bár halálos vagy súlyos rendellenességet fedeztek fel a magzatánál, a börtönt kockáztatta volna, ha otthon műtik meg.

2020 áprilisától két kórházban végeznek majd abortuszokat Észak-Írországban. Készülve a teljesen biztosan bekövetkező tiltakozóakciókra, előre pufferzónákat alakítanak ki a kórházak körül. Ezen övezeteken belül tilos lesz tüntetni, vagy bármilyen módon (például útlezárásokkal) akadályozni a beavatkozások végrehajtását – írja az Index. Nem arról van tehát szó, hogy ez bármivel is embertelenebb törvény lenne, mint máshol a világon, hanem arról, hogy kényszerhelyzetbe került nőket nem büntethetnek börtönnel, ha abortuszhoz kénytelenek folyamodni.

Ezek alapján látható, hogy mindez igen messze van attól, hogy mostantól „bemondásra 28 hetesen végrehajtják az abortuszt”, amint az itthon is elterjedt. És legfőképpen: egy észak-ír várandós nő dönthet úgy, hogy nem kíván ezzel a lehetőséggel élni, ebben őt senki meg nem akadályozhatja, sőt, itt a lehetőség, hogy minden keresztény közösség létrehozza a támogatói hálózatát bajba jutott nők számára. Attól még, hogy nem büntetik börtönnel, ha végrehajtja, senki nem is kényszeríthető abortuszra (hacsak nem az érintett lány/nő partnere/szülei által, akik nem szeretnének „nem kívánt” gyermekeket). Ráadásul azok az esetek, amelyeket sokan úgy említenek, hogy bemondásra történnek majd egészen a 28. hétig, mind egyesével bírálják el a hatóságok, és egy konzulens is segíteni fog, aki az érintett nő mentális és fizikai állapotát méri fel.

A tények után következzenek a vélemények. Mi itt most, függetlenül attól, hogy minden új életet ajándéknak tekintünk, és ezért magunk sem támogatjuk az abortuszt, mégis fel szeretnénk tenni a saját kérdéseinket. Például hogy miért nem emelünk szót egy emberként soha olyan nőkért és gyerekekért, akik már idekinn élnek, és akiknek nincs, nem volt választási lehetőségük. Tényleg az abortusz az egyetlen ügy, amely mellett keresztényként ki tudunk állni, amely mentén láthatóvá válunk? Mit árul el ez rólunk?

Menet közben hiteltelenítheti a kereszténységet is

„Nem értem a #DarkestDay hashtaget. Adott egy 1,8 millió lakosú országrész Európa túlsó felén, ahol dekriminalizálták az abortuszt (de még mindig kevésbé megengedő a szabályzás, mint itthon), és ez lenne a legszörnyűbb dolog, ami az ország(rész) történetében megesett? Nekünk, innen nézve? Összevetve minden mással, ami a világban akár csak ma történt? Én lennék a legboldogabb, ha egyetlen abortusz sem történne a világon, de nem gondolom, hogy a törvényi tiltása lenne a megoldás. Abortuszok akkor is lesznek, legfeljebb illegálisan, nem megfelelő körülmények között, a nő életét is veszélyeztetve akár.

Ha az állam kevesebb abortuszt akar, költsön sokkal többet felvilágosításra, támogassa a fogamzásgátló eszközök, termékek vásárlását, osztogasson óvszert a középiskolákban stb.

Nem tudok nem arra gondolni, hogy egy ilyen hashtagkampány, illetve a témával kapcsolatos egyéb, általában külföldről importált történetek médiában való pörgetése az itthoni törvényi szabályozás szigorítását készíti elő, annak ágyaz meg. Úgy érzem, hogy aki beszáll egy ilyen kampányba, az – tudtával vagy anélkül – a kormány népesedéspolitikájának szekerét tolja, amely az úgynevezett keresztény értékek és erkölcsi elvek társadalomra való kényszerítésével igyekszik a népességszámot növelni. Ez utóbbira viszont nem a kultúrparancs („Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet”), hanem gazdasági érdekek miatt van szüksége az országnak, és ez a törekvés nem a keresztény lózungoktól lesz sikeres, sőt, menet közben még simán hitelteleníti a kereszténységet is. És akkor a túlnépesedésről meg ökológiai lábnyomról még nem is beszéltünk, meg hogy milyen világot hagyunk a gyerekeinknek." (Miklósné Székács Judit, olvasószerkesztő)

Fekete vagy fehér?

„Egy korábbi cikkben már írtam az amerikai kultúrharc magyarországi térnyeréséről. Nem akarom állandóan felhozni, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy a #DarkestDay fekete profilképes jelensége nem egy újabb példa lenne erre.

Minden emberi élet, párkapcsolat, szexuális aktus, fogantatás, szülés és terhességmegszakítás története más. Épp ezért emelkednek fel az egyedi esetek ilyen nagy vitával járó társadalmi ügyeknél olyan gyakran, mert ezeken keresztül láthatjuk azt, hogy az élet mennyire hatalmas, kiismerhetetlen, szürke zóna, és nem fekete-fehér.

Az ilyen kampányok azonban azt akarják velünk elhitetni, hogy igenis mindez fekete-fehér. Hogy ezek bár fájdalmas és nehézkes, de morálisan rendkívül egyszerű történetek.

A terhességmegszakítás esetében a képlet egyszerű: gyerekgyilkos vagy vagy nőgyűlölő? Mivel a gyerekgyilkosság morálisan egyértelműen rosszabb kategória, ezért nincs más lehetőség, csakis életvédő lehet az ember. Különösen a keresztény ember. A pro-life kereszténység ezt tökéletesen használja, hisz szentírási alapvetése is van ennek a mechanizmusnak: „ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem” (Mt 5,37) és azt kell eldöntened, hogy az élet igen vagy nem. Más válasz nem jöhet szóba, mivel a közösség nem engedi, mert ha egy kicsit is elgondolkodsz, az azt jelenti, hogy gondolatban már gyermeket öltél. Itt nincs helye az átgondolásnak, az átbeszélésnek, a türelemnek, a köztes megoldásoknak, az említett szürke zónáknak. Itt két lehetőséged van: igen vagy nem. Mindez teljesen tönkreteszi annak az esélyét, hogy józanul gondolkodjunk bármilyen társadalmi ügyben.

Főleg az abortusz terén, amiben egyébként ténylegesen sok dolgunk lenne. Az előző véleményben szó esik arról, hogy „Ha az állam kevesebb abortuszt akar, költsön sokkal többet felvilágosításra, támogassa a fogamzásgátló eszközök, termékek vásárlását, osztogasson óvszert a középiskolákban stb.” A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján egyértelműen látszik, hogy azokon a területeken történik a magyarországi abortuszok nagy része, ahol az intézményi felvilágosítás aligha van jelen, és ahol sok esetben aközött kell dönteni, hogy fogamzásgátlás legyen vagy élelem/tüzelő télire. 2016-ban a legtöbb abortusz Magyarországon arányosan Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben történik, ott, ahol a szegénység is az egyik legnagyobb.

Kép

Megdöbbentő a szakadék a legalacsonyabb (Budapest és Győr-Moson-Sopron megye) és a legmagasabb (Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) értékkel rendelkező megyéknél is.

Kép

De érdemes megnézni azt is, hogy milyen ez az adat az iskolai végzettséget tekintve. 1990 óta szinte nem változott azoknak a nőknek a helyzete, akiknek nincs nyolcosztályos végzettsége, míg azoknál a nőknél, akik szakvizsgával, érettségivel vagy felsőfokú diplomával rendelkeznek, folyamatosan csökkenő tendenciát mutat az abortuszok száma.

Kép

Ha van sötétségre utaló jel, akkor az az, hogy a szegénységben élő nőket teljesen magukra hagyjuk.

Sőt, ha esetleg oda jutunk, hogy az abortuszt egyre szigorítjuk, esetleg kriminalizáljuk, akkor ezeket a nőket hozzuk még hátrányosabb helyzetbe. Mindez azonban sokkal messzebbre vezető kérdés, amelynek kapcsán alapvetően át kell gondolnunk azt, hogy mi az, amit fogamzásgátlásról, felvilágosításról, nőkről, vidékről és szegénységről gondolunk. Erre sok esélyt nem látok jelenleg.” (Nagy Szabolcs, szerkesztő)

A világ többi kínzó fájdalmára vakok, süketek és némák maradunk

„A történelem legsötétebb napja múlt héten volt, amikor ledobták a törökök a bombákat kurd civilekre, vagy amikor 1944. április 29-én és 30-án az  első halálvonatok elindultak Auschwitz felé, vagy amikor 1994. április hatodikán kezdetét vette az a vérengzés, amely ártatlan ruandai civilek százezreinek életét oltotta ki, vagy amikor Nero császár oroszlánok elé vetette a keresztényeket, és a sor a végtelenségig folytatható. De sötét nap volt 1956. november 4. is, amikor bennünket hagyott cserben Európa egy diktatúra elleni bátor küzdelemben, hiába volt rajtunk a világ szeme, és hiába cserélték volna sokan magyar zászlóra a Facebook-profilképüket.

Ha pedig csak azt elmúlt időszak hazai híreit nézzük: egy nőt rángatnak végig hajánál fogva az autópályán (közben a félelemtől bevizel, és segítségért könyörög, az autósok inkább veszik a jelenetet, minthogy bárki is segítsen neki). Egy másik nőt megfojtanak azért, mert nem főzött vacsorát, egy harmadikat feldolgoztak húsáruként, és szétszórták a saját udvarán, mert el akart válni, egy harmadikat leszúrnak gyerekestül, mert el akar költözni; ezekből a történetekből minden hétre jut egy. Szép magyar történetek.

De vannak globális jelenségek is, például gyerekek millióit kínozzák szexuálisan, és az erről készült videókat feltöltik a dark webre, de állítólag a Facebookon is naponta több ezer ilyen videóról írnak bejelentést. Nem mertem ennek utánanézni, egyszer említette valaki, aki viszont utánaolvasott, és üvöltve letoltam szegényt, hogy mondhat ilyet el egy anyának.

Ha ártatlan gyerekek segélykiáltásaival szeretnének foglalkozni oly sokan, nem lehetne, hogy ezt valahogy beosztjuk? Hogy valaki a többiekért is szót emel? Hogy olyan ügyekre is mozgósítunk erőforrást, energiát, imádságot és felszólalást, amelyekért konkrétan tehetünk is? Hogy konkrétan mentünk meg gyerekeket ahelyett, hogy nőket kiáltunk ki gyilkosnak? Például jelzőrendszert építünk ki, képezzük magunkat, hogy észrevegyük, ha valaki erőszakban él, és segítségre szorul? (Halkan merem csak megjegyezni: az abortuszhoz folyamodó nők nem elhanyagolható része közülük kerül ki.)

Nem is az zavar, hogy szót emelnek néhányan ellene. Ha senki nem emelne, valószínűleg emelnék. De tényleg ez az egyetlen ügy (és a melegek), amelynek mentén a keresztény hívek láthatóvá válnak, miközben a világ többi kínzó fájdalmára vakok, süketek és némák maradunk?

Támogassuk a nőket világszerte abban, hogy örömmel hozzák világra a gyermekeiket, dolgozzunk együtt egy biztonságosabb világért. De annak, hogy biztonságos világban éljünk, ne ilyen sötétben, valószínűleg nem az abortusz és a melegek lesznek a legnagyobb akadályai.

Ne legyünk egy politikusok által kreált probléma szócsövei, miközben elhallgatjuk a valódiakat. Keressük meg a saját történeteinket, és azokat mondjuk el. Találjunk vissza a hiteles hangunkhoz, és szóljunk azon, mert az egész világ sóvárogva várja… És tényleg megértem, ha a féltés és az abból fakadó indulat sokakat arra vezet, hogy ilyenformán felszólaljanak egy számukra fontos ügyért. Ők bizonyára meg fognak érteni engem is.” (Laborczi Dóra, szerkesztő)

A Keresztény Kultúra blog olyan felület, ahol azokat a kereszténységgel és közélettel kapcsolatos szövegeket szeretnénk megjelentetni, amelyeknek jelenleg Magyarországon nincs igazán felülete. Célkitűzéseinkről bővebben itt olvashattok.

Ha támogatni szeretnétek bármifajta állami, egyházi és civil szervezettől függetlenül működő, egyéni projektünket, hogy még többet tehessünk a kulturált keresztény párbeszédért, keressétek fel közösségi adománygyűjtő oldalunkat a patreon.com/kerkultblog címen. 

Ha kérdésetek, témajavaslatotok lenne, írjatok nekünk a keresztenykulturablog@gmail.com címen, vagy keressétek Facebook-oldalunkat

A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenykultura.blog.hu/api/trackback/id/tr7815255254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.