2019. május 26-án európai parlamenti képviselőket választott az európai országokkal együtt Magyarország is. Orbán Viktor miniszterelnök és a FIDESZ-KDNP ismét fölényes győzelmet aratott. Szerkesztőségünkhöz eljutott egy rendhagyó, személyes hangvételű imádság a miniszterelnökért, ám a téma érzékenysége okán a szerző anonimitását biztosítjuk. A szerző az alábbi megfontolással engedélyezte Rogate vasárnapján megfogalmazott imadságát, hogy “a hit legszemélyesebb közügy” és a legközösségibb maganügy. 

Orbán Viktor beszéde 2019. május 26-án. Fotó: Németh Sz. Péter / Index

 A 2019. május 26-ai vasárnap igéje: 

„Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet élhessünk teljes istenfélelemben és tisztességben.” (1Tim 2,1–2)

Mennyei Atyám!

Tudod, tudom, régóta sokan, nagyon sokan kitartóan imádkoznak Viktorért. Egyének és közösségek, imaláncot fonók, írók és alkotók.

De azt sejtem, nem jól imádkoznak.

Mert ők Viktor győzelméért imádkoznak.

Hogy őrizd meg, tartsd őt a sáncon, ne engedd, hogy ellenségei letaszítsák onnan. Hiszen – mondják utána – a keresztény értékek, Európa DNS-ének védelmezője ő.

Pedig Te oly sokszor rámutattál, hogy a mi ügyünket nem lehet nálad "kiimádkozni".

Mert ma is tanítod, "Legyen meg a Te akaratod – ne az enyém!" Mert nem mi tudjuk, hanem Te tudod, nekünk mi a jó.

Hogy egyetlen győztes van: a Christus Victor, benne és egyedül csak őbenne reménykedhetünk. A próféta (Jer 17,5), a barmeniek is hangosan vallották: Jaj annak, aki emberben bízik!

Azokkal sem értek egyet, akik a zsurnaliszták csapdájába dőlve olcsón harsogják: Viktor elkárhozott, örökre elveszett!

Rosszul imádkozni, rosszul nyilatkozni egyaránt istenkísértés lehet.

Tegnap a Bibliámban azt az utat mutattad, hogy lélekkel és értelemmel (tó pneumatoi, tó noi) kell imádkozni. Nem emberi, földi, ilyen vagy olyan, rossz vagy jó, politikai szenvedéllyel! Igen, értelemmel is, nem csak érzelemmel!

Én hiszem, Uram, hogy Viktorért is kell és lehet imádkozni. Nem szeretnék oda jutni, ahova egy idős lelkész, amikor Káldynak ezt írta: "Bevallom neked kudarcomat, hogy nem tudok már érted imádkozni!"

Viktor, nem azok közé tartozom, akik gyűlölnek téged. Én szeretlek. Kéretik nem kinevetni! Azért szeretlek, mert eltorzult arcod,  ál-arcod mögött még látom  az eltemetett istenarcot, s nem mondtam le arról, hogy a látható arcod mögül felsejlik, ismét kiábrázolódik a valódi arcod, amelyet a Teremtőd adott neked. Mert Ő orcáját nem akarja elfordítani tőled, hanem fel akar ismerni, mert szeret téged, persze, hogy szeret, mert Téged is ő teremtett!

Nagyszerű, ígéretes vezetőként indultál. Nemcsak örültem akkori győzelmednek, hanem imádkoztam is érted 1998. november 24-én, amikor Balog Zoltán gyülekezetében én tartottam a politikusoknak az áhítatot. Igaz, akkor nem voltál ott. 

Akkor az ifjú Salamon imádságát idéztem, amelyet Luther Magnificat-kommentárjának előszavában a fiatal János hercegnek ajánlott:

„Uram, Istenem, apám, Dávid után királlyá tetted a te szolgádat. De én még egészen fiatal vagyok, nem értek a kormányzáshoz... Adj azért a te szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és a rossz között. Ki tudná különben kormányozni a te nagy népedet?!”

Azt is elmondtam, hogy birodalmak jönnek-mennek, de Te az emberek szívében országodat építed. 

Huszonegy év telt el azóta. Egyszer vesztettél, aztán győztél, és győztél és győztél. Igaz, sok jót is tettél, s cselekedeteidnek még én is haszonélvezője vagyok.

De engem nem győztél meg. Értelmem, gondolkodásom nem hódolt be neked. Eleinte aggódtam érted, aztán megriadtam, s most már félek.

Félek és féltelek, Viktor, hogy annak a hatalomnak a bűvöletébe kerültél, amelytől huszonegy éve ott a Hold utcában oly nagyon óvni szerettünk volna.

Nem csupán azért félek és féltelek, mert félelmetes hatalmi koncentrációt építettél ki (ó, mennyire ismerős ez nekünk!), s hogy burjánzik a korrupció, nemcsak azért, mert a szabadon gondolkodás elsődlegességét a lojalitás kétes értéke váltotta fel, még csak nem is azért, mert magad alá gyűrtél művészetet, tudományt, mindent és mindeneket.

Azért féltelek, mert számomra az félelmetes, hogy mindezt Isten nevében teszed, hogy ügyes taktikával rájátszol őszinte istenhitekre. Mert Istent is magad alá akarod gyűrni, a zsebedben szorongatni, saját céljaidra használni.

Ha az ember szinte hetente találkozik olyan szövegekkel, amelyeket nem tud hol lehozni, létre kell hozni egy új felületet. Ebből született, születik most ez a blog, hirtelen felindulásból, a Kötőszó evangélikus közéleti blog egykori szerkesztőitől. 

Nem így, nem most akartuk ezt elindítani. Előre mindent megtervezve, dizájnos fejléccel, meg hát ki vágna bele bármibe is a nyári uborkaszezon előtt? 

De aztán ma megint kaptunk egy szöveget, amelynek a publikálását a szerzője jóváhagyta, de keresztény portálok visszautasították, világiaknál pedig nem is próbálkoztunk, mert ezek keresztény szövegek. Hívő emberek írják. Ezért ma úgy döntöttünk, hogy nem várunk tovább, mert szeretnénk ezt a szöveget és még sok érdekes másikat megmutatni majd nektek.

Szeretnénk megmutatni azt is, hogy nem csak egyféle kereszténység létezik, és ez a sokszínűség nem hátrány. Mi is mindenfélék vagyunk. Keresztények, evangélikus teológusok, újságírók, kutatók, férfiak, nők, nagyon fiatalok, kicsit idősebbek, gyerekesek, gyerektelenek. Reméljük, idővel még többen és még többfélék leszünk.

A legfontosabb közös célunk, hogy politikai pártoktól független keresztény diskurzust szeretnénk. Ugyanis jelenleg Magyarországon nem papok és teológusok, lelkészek és hitoktatók mondják meg, ki keresztény és ki nem, mi a keresztény kultúra és mi nem, hanem politikusaink. Úgy hivatkoznak Istenre, keresztény értékekre mint pártprogramra. Ez soha, egyetlen történelmi korban nem kecsegtetett túl sok jóval. 

Mi hatalmi nyomás és félelem nélkül szeretnénk gondolkodni, beszélgetni, vitázni, itt is, személyesen is, és a lehető legtöbbféle módon – a másik véleményét tiszteletben tartva, de elvárva, hogy a mi véleményünket is tartsák mások tiszteletben – olyan kérdésekről, amelyekről sokan jobb szeretnének nem beszélni. Tisztában vagyunk vele, hogy ez sosem könnyű. És nemcsak a politikai nyomás miatt, hanem amiatt is, mert sokak számára lehet felkavaró, hogy az Igazság, amelyben eddig hittek, mégsem annyira fekete-fehér. Emberek és csoportok mégsem jutnak egyből a kárhozatra csak azért, mert haragszunk rájuk valamiért. Nekünk nem a megbélyegzés a célunk, hanem az, hogy párbeszédet kezdeményezzünk minden olyan témáról, amely érinti a kereszténységet, és amelyről ma Magyarországon csak egyféleképpen lehet beszélni – vagy sehogy.  

A kereszténységet egyetlen politikai párt sem sajátíthatja ki. 

Senki. Mi sem. Ezért nem is az a célunk, hogy az igazság bajnokaiként lépjünk fel, hanem az, hogy beszélgessünk, lássunk és láttassunk minél többet.

Ezt a felületet teljesen önkéntesen, a magunk erejéből és szabadidejéből működtetjük, amíg tudjuk. Ahhoz, hogy fejleszteni tudjuk az oldalt, és több embert érjünk el, örömmel vesszük olvasóink támogatását.

– – – – – – – – – – – – – – 

Laborczi Dóra
főszerkesztő

Újságíró, evangélikus teológus, doktorandusz az ELTE-BTK Film-, média- kultúraelmélet doktori programján. A Kötőszó blog alapítója és főszerkesztője volt 2019 márciusáig, előtte és utána szabadúszó újságíró. A Sztehlo-gyerekek voltunk című portrékötet szerzője és szerkesztője.  

 

Nagy Szabolcs
szerkesztő

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem végzős teológushallgatója, a Kötőszó evangélikus közéleti blog egykori mindenes munkatársa. Érdeklődési területe a közéleti teológia, az amerikai (civil) vallásosság, a populáris kultúra és a teológia viszonya.