Keresztény Kultúra

„Felszólítjuk a kormányzatot, hogy hagyják abba a családok szétszakítását!"

Kitoloncoltak egy evangélikus lelkészt Amerikából, így állt mellé az egyháza

2019. május 30. - szabolcsnagy

2019. május 28-án reggel Betty Rendón evangélikus lelkészt és férjét a hatóságok kitoloncolták az Egyesült Államokból Kolumbiába, ahonnan halálos fenyegetések miatt kellett elmenekülnie. Rendón 2004 óta élt családjával az országban. Az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) püspökei, lelkészei és tagjai mindent megtesznek azért, hogy ezt megakadályozzák: tüntetéseket, virrasztásokat és adománygyűjtést szerveznek.

Szöveg: Nagy Szabolcs

Virrasztás a Kenosha Fogvatartási Központ (Kenosha Detention Center) előtt 2019. május 15-én. Fotó: Will Nunnally / Living Lutheran

Betty Rendón és családja 2004-ben érkezett az Egyesült Államokba, a kolumbiai polgárháború elől menekülve. Rendón azért kényszerült elmenekülni az országból, mivel megtiltotta a gerilla lázadóknak, hogy az általa vezetett iskolában toborozzanak, akik válaszul megfenyegették, hogy kioltják életét. Családjával turistavízummal érkeztek 2009-ben Amerikába, ahol menedékkérelmüket megtagadták, mivel nem tudott elég bizonyítékot felmutatni arról, hogy az élete veszélyben van. Úgy döntöttek, hogy maradnak, vállalva a kitoloncolás kockázatát azért, hogy családjuk békében és biztonságban élhessen. Rendón a Wisconsin állambeli Racine város Emaus nevű evangélikus gyülekezetében (Emaus Lutheran Church) szolgált. Így volt ez egészen 2019. május 8-ig, amikor Betty Rendónt férjével, unokaöccsével és lányával együtt a hatóságok letartóztatták.

Lányát védi a fiatalkorú bevándorlók védelméről szóló program (DACA), így őt még aznap kiengedték. Unokaöccse azóta is letartóztatás alatt áll. Rendónt és férjét azonban május 28-án kitoloncolták az országból, hosszú időre elszakítva ezzel őket lányuktól és unokájuktól. Letartóztatásukról részleteiben lehet olvasni itt a gyülekezet által közölt Facebook-bejegyzésben. Rendón a nyáron kezdte volna meg doktori tanulmányait a Chicagói Evangélikus Egyetemen (Lutheran School of Theology at Chicago).

Az országban több evangélikus közösség, köztük Rendón gyülekezete és a Chicagói Evangélikus Egyetem is virrasztást tartott értük és minden kitoloncolt emberért. Michael Reinhart püspök nyilatkozatában így értékelte a történeteket: „Ez a bevándorlási törvényeink legrosszabb oldala: a családok szétszakítása, az erőszaktól menekülőktől a menedék elutasítása és a közösségeink értékteremtő, makulátlan előéletű tagjainak kitoloncolása. Mi lett belőlünk? Ez az ország bevándorlóország, és az evangélikus egyház is bevándorlóegyház. Felszólítjuk nemzetünk vezetőit, hogy védjék meg a bevándorlókat, a menekülteket és mindazokat, akik az erőszak elől keresnek menedéket! Felszólítjuk a kormányzatot, hogy hagyják abba a családok szétszakítását! Felszólítjuk a jelenlegi adminisztrációt, hogy az Egyesült Államok vállaljon megfelelő részt a menekültek és más, sürgősen új otthont kereső emberek letelepítésében! Ellenezzük mindazokat a gyakorlatokat, amelyek észszerűtlen akadályokat és teljesíthetetlen bizonyítási követelményeket állítanak a menedékkérők számára!”

Képtalálat a következőre: „betty rendon”

Betty Rendón

Miért különleges Rendón története? Leah D. Schade író és teológiai tanár esszéjében arról ír, hogy Donald Trump elnöki kampánya és jelenlegi kommunikációjának egyik fontos eleme volt a bevándorlás kérdése. Trump retorikájában a bevándorló, a menekült egyenlő a „drogdílerekkel, bűnözőkkel és erőszakolókkal”, nem a tanult és a közösséget építő emberekkel. Rendón és családjának esete pontosan azt mutatja, hogy Trump politikája, a bevándorlással szembeni erőteljes fellépés nem az amerikai embereket vagy a közösségeket szolgálja, hanem az csupán hangzatos eszköz Trump politikai gépezetében.

A Pew Research Center kutatása szerint 2016-ban összesen 10,7 millió ember tartózkodik az Egyesült Államokban hivatalos okiratok nélkül. A kutatásból – a New York Times összegző cikke alapján – az is kiderül, hogy ezeknek az embereknek a nagy része érvényes vízummal érkezett az országba, legtöbbjük hosszú ideje az országban él, és legalább egymillió ember áll védelem alatt a DACA-program keretében. 

Rendón történetének hatására az ELCA május 16-án hivatalos nyilatkozatban hívta fel híveinek figyelmét arra, hogy az Egyesült Államok bevándorlási törvényein változtatni, javítani kell.

A már 2016-ban elindított AMMPARO program elsősorban olyan gyermekekre, fiatalokra fókuszál, akik vagy veszélyeztetett helyzetben vannak anyaországukban, vagy akiket a kitoloncolások következtében szüleiktől elszakítottak. A program stratégiájának véghezvitelét hangsúlyozza az ELCA, amely a bevándorlók, menekültek közvetlen segítése mellett arra is bátorítja a híveket, hogy felszólaljanak az ügy érdekében saját választott képviselőiknél, így szorgalmazva a változást. 

Az ELCA harminc vallási szervezettel közösen írt nyílt levelet 2019. április 30-án az amerikai Kongresszusnak annak érdekében, hogy a kitoloncolás, az elzárás, a letartóztatások és a fokozott militáris határvédelem helyett azok a civil szervezetek, jószolgálati programok kerüljenek a középpontba, amelyek a bevándorlók, a menekültek és az országban hivatalos okiratok nélkül tartózkodók tényleges emberi jogait és szükségleteit tartják szem előtt egy jobb és biztonságosabb élet reményében.

A Chicagói Evangélikus Egyetem gyűjtést szervezet Rendón és családja részére, amelyre 10 ezer dollárnál is több felajánlás érkezett. 

A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenykultura.blog.hu/api/trackback/id/tr8714870388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása