Nem Orbán Viktor az egyetlen politikus, aki a hegyen épült város képét használja, amikor saját politikai tevékenységét értékeli. Ronald Reagan 1989-es leköszönő beszédének kulcsszimbóluma volt a hegyen épült város, amely erős, és amelynek ajtaja mindenki előtt nyitva áll. John F. Kennedy is beszélt erről a képről beiktatási beszédét megelezően egészen más hangsúlyokkal. Sőt, már a 17. század végén is beszéltek erről a puritán közösségek vezetői. De milyen teológiai hagyomány köszön vissza a hegyen épült város képében, és mit emelnek át ebből a politikusok?

Szerző: Nagy Szabolcs

Nyolc év elnökség után a televízió képernyőjén köszönt el Ronald Reagan amerikai elnök az amerikai néptől 1989. január 11-én. A beszéd egészét arra a képre építette, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak egy hegyen épült városnak kell lennie, pontosabban annak olyan változatának, amelyben a nemzetek között Amerika a legkiválóbb: gazdagságban, tudásban, tisztaságban. A búcsúüzenetben a következőket mondta a hegyen épült városról:

„Az én elmémben [a hegyen épült város] egy magas, büszke város, amely olyan sziklára épült, amely erősebb az óceánoknál, a szél járásánál, és amely egy Isten áldotta hely, amely nyüzsög mindenféle embertől, akik harmóniában és békességben élnek. Egy város, amelynek szabad kikötői vannak, zsúfolva kereskedelemmel és kreativitással. És ha ennek a városnak vannak falai, s a falakon vannak ajtók, akkor azok az ajtók mindenki előtt nyitva állnak, akikben megvan az akarat és a szív, hogy itt legyenek. Így láttam én, és most is így látom. Hogyan áll ma ez a város, ezen a téli éjszakán? Gazdagabban, biztonságosabban és boldogabban, mint nyolc évvel ezelőtt. De nem csak erről van szó: kétszáz év után, két évszázad után [az ország] még mindig erősen és igazul áll a gránitgerincen, és fénye minden vihartól függetlenül ragyogott. És még mindig jeladó, még mindig mágnes mindazoknak, akiknek szükségük van a szabadságra: minden telepesnek minden elveszett helyről, akik a sötétségen gázolnak át az otthon felé.”

A hegyen épült város képét nem Reagan használta először az amerikai politika történetében, de ő volt az, aki egy olyan bibliai hagyományhoz nyúlt, amely végcélként tekint erre a városra. A Jelenések könyvének huszonegyedik és huszonkettedik fejezetében van szó egy eszkatologikus vízióról, egy új városról, egy új Jeruzsálemről, amely hasonlít arra, amit Reagan mond. Ez a város tele van Isten dicsőségével és ragyogásával. A város fala magas, a legértékesebb drágakövek ékesítik, és utcája aranyból van. Ott nincsen éjszaka, mert egész nap Isten dicsősége világítja meg a várost, látható jó messziről, és a kapukat sem zárják be egész nap, mert oda biztosan nem fognak bejutni a kapun kívül ragadt „ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók” (Jel 22,15), azaz azok, akik utálatosak Isten szemében. Nem valószínű, hogy Reagan pontosan erre gondolt búcsúüzenetében, viszont mélyen hívő evangelikál táborában ezt a képet hívhatta elő, amely a mai napig is divatos keresztény korszellemben érzékelhető. Ez azt vallja, hogy közeledik az idő, amikor eljön az ítélet napja, és az emberek döntés elé kerülnek, hogy Krisztust vagy az Antikrisztust választják.

És ezen az utolsó napon az Amerikai Egyesült Államok lesz az egyetlen ország, amely a világ kereszténységének mentsváraként szolgálhat.

Ahogy említettem, nem Ronald Reagan volt az első politikus, aki használta a hegyen épült város képét. Az Egyesült Államok legfiatalabb elnökét, John F. Kennedyt 1961. január 20-án iktatták be, aki beszédét rögtön azzal kezdte, hogy választási győzelme „nem egy párt győzelme, hanem a szabadság ünneplése”, amely a megújulás és változás kezdete. A Szovjetunióval vívott hidegháború sok amerikai polgárban okozott kétségbeesést, különösen is az atomtechnológia bizonytalan területei és az atomfegyverek potenciális használata miatt. Kennedy elnökségének egyik fő törekvése a bel- és külpolitikai béke megteremtése. Beiktatási beszédének központi témája is ez volt. Kennedy hitte, hogy ez a béke az egyéni szabadság és a demokratikus berendezkedés, azaz az alapvető amerikai értékek megőrzésével és terjesztésével érhető el. Számára ez nem politikai feladat, hanem Istentől kapott küldetés, és ezt beszédében ki is hangsúlyozza azzal, hogy ezeket az értékeket nem az állam tette ilyenné, hanem ez Istentől kapott ajándék és felelősség:

„Az emberiség halandó kézben tartja azt a hatalmat, amellyel megszüntetheti nemcsak az emberi szegénység, de az emberi élet minden formáját is. Viszont ugyanaz a forradalmi hit – a hit abban, hogy az ember jogai nem az állam nagylelkűségéből, hanem az Isten kezéből származnak –, amelyért elődeink harcoltak, még ma sem vesztette el aktualitását a földön. Ma sem felejthetjük el, hogy mi vagyunk az örökösei ennek az első forradalomnak. Szálljon innen az üzenet baráthoz és ellenséghez egyaránt, hogy a fáklyát átvette az amerikaiak új nemzedéke – akik e században születtek, akik elszenvedték a háborút, akiket fegyelmezett a kemény és keserű béke, és akik büszkék ősi örökségükre –, éppen ezért nem hajlandók tanúi lenni vagy megengedni azoknak az emberi jogoknak a lassú megsemmisítését, amelyeket a nemzet mindig is követett, amelyeket ma is követünk itthon és világszerte. Hadd tudja meg minden nemzet – akár jó-, akár rosszakarónk –, hogy mi bármilyen áldozat árán, bármilyen terhet vállalva, bármilyen nehézséget elviselve támogatni fogunk minden barátot, és szembeszállunk bármilyen ellenséggel, hogy biztosíthassuk a szabadság fennmaradását és sikerét.”

Beszédében egy megoldási javaslattal is él, hogy hogyan lehet ezt a békét megteremteni a nemzetek között: udvarias és őszinte tárgyalással, közös ügyek keresésével és azok mögé való teljes odaállással, konkrét javaslatokkal és félelemnélküliséggel. Kennedy célja, hogy ez a munka elinduljon az Egyesült Államokban, mert arra képes és elhivatott: „A hit, a hűség, az odaadás, az energia, amellyel viseltetünk ezen törekvésünkben, amely beragyogja országunkat és mindazokat, kik ezt szolgálják, és felszítja a parazsat, melynek tüze valóban megvilágítja a világot.” Kennedy bővebben nem fejti ki, hogy mit is jelent beszédében az amerikaiak kezében lévő fáklya vagy az országban szunnyadó parázs, amelynek tüze megvilágítja a világot, de egy pár héttel korábbi beszéde alapján (1961. január 9.) egyértelműen kiderül, hogy a hegyen épült város képére gondol. Akkor a következőket mondta: „Ma minden egyes ember tekintete ránk szegeződik. A kormányzatban, annak minden ágában, minden szintjén, országos, állami vagy helyi térségben hegyen épült városnak kell lennünk. Olyan emberek által épített és lakott helynek, akik tisztában vannak a beléjük vetett nagy bizalommal és nagy felelősséggel. […] Sem a kompetencia, sem a lojalitás, sem a tekintély, bár abszolút létfontosságúak, nem elegendők önmagukban. Mert akinek sok adatik, attól sok várható el. (Lk 12,48)”

Kennedy minden egyes embert hív ebbe az Istentől küldetésül adott munkába, különösen azért, mert nagy felelősséggel tartozunk egymásnak, a világnak és Istennek a jövőért. Beiktatási beszédének utolsó szakasza tartalmazza legtisztábban ezt a felhívást: „Végezetül, akár amerikaiak, akár a világ polgárai, kérjenek itt tőlünk ugyanolyan színvonalú erőt és áldozatot, amelyet mi is várunk Önöktől. Nyugodt lelkiismerettel biztosak lehetünk a jutalomban, s a történelem ítéli majd meg tetteinket.

Lépjünk előre, hogy vezethessük ezt az országot, melyet szeretünk, kérvén az Úr áldását és segítségét, tudván azt, hogy itt e földön Isten tettei igazán a magunké is kell, hogy legyenek.”

Reagannel ellentétben Kennedy nem elérendő végcélként, hanem a jelenben aktívan működő és kiemelkedő példaként tekint a hegyen épült városra. Az Újszövetségben a Jelenések könyve mellett Máté evangéliumában is megjelenik ez a szemléletmód, Jézus beszél róla a Hegyi beszédben: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,14) Ezek szerint az az igazi tanítvány, az tartozik Jézus közösségébe, aki világosságként ragyogja be a földet, és akiknek jó cselekedetei láthatóan áldássá válnak a világ számára.

Ebből a felfogásból indultak ki Kennedy előtt három évszázaddal ezelőtt az Angliából érkező puritánok is, akik az amerikai politikai történelemben először éltek a hegyen épült város képével. 1630. április 8-án John Winthrop, Massachusetts állam későbbi kormányzója elmondta A keresztény irgalmasság modellje című (avagy Hegyen épült város néven elhíresült) prédikációját az Amerikába tartó Arbella fedélzetén. A prédikáció tökéletesen összefoglalja a puritán közösség célját: megépíteni a hegyen épült várost, az Új Izraelt. Ez a küldetés kiemelt felelősséggel jár: Isten követeiként járni az addig ismeretlen területeken. Egyfajta kiválasztottságot jelentett ez, amelyet erősített az a tipologikus bibliaértelmezés is, amelyet a közösségre vonatkoztattak. Amikor a pusztai vándorlásról olvastak, a végeláthatatlan, veszélyes tengert látták maguk előtt. Amikor a nagy, elnyomó hatalmakról vagy ellenséges törzsekről esett szó, tudták, hogy itt a birodalomra vagy az Amerikában élő őslakosokra kell gondolni. Amikor elkezdik építeni az első épületeket, akkor a hegyen épült várost látják maguk előtt. Ez belehelyezte a közösséget egyfajta történetiségbe, amelynek teológiai jelentősége az, hogy ők Isten hosszú ideje tartó tervének kivitelezői. Winthrop erre a szövetségre épít igehirdetésében: „Ha az Úr hajlandó meghallgatni minket, és békességben eljuttatni az áhított helyre, akkor jóváhagyta ezt a szövetséget, megpecsételte a mi küldetésünket, és szigorú módon elvárja a benne foglalt cikkelyek teljesítését. Ha elhanyagoljuk ezeknek a cikkelyeknek a követését, amelyeket felvetettünk, és leplezzük azokat Istenünk előtt, […] akkor az Úr biztosan haragra kel velünk szemben, bosszút áll ezek miatt az emberek miatt, és akkor megismerjük a szövetség megsértésének árát.”

Hogy mik is ezek a bizonyos „benne foglalt cikkelyek”, amelyeket be kell tartania ennek a közösségnek?

Az egymás iránti kedvesség, nyitottság, türelmesség. Jelenti ez a közösséggel való együtt szenvedést, együtt örvendezést, együtt munkálkodást és azt is, hogy mindenben egy emberként, egy testként kell eljárni, amelynek világosságára majd mindenki tekintete szegeződik. 

Ez a hegyen épült város képének gyakorlati megvalósításának eredete, melyet hívő, keresztény emberek próbáltak kialakítani és ami egészen máshogy hangzik, mint amit John F. Kennedy, Ronald Reagan vagy Orbán Viktor mond.

Felhasznált irodalom

BETZ, Hans Dieter: The Sermon on the Mount – A Commentary on the Sermon on the Mount, including the Sermon on the Plain (Matthew 5:3-7:27 and Luke 6:20-49). Fortress, Minneapolis 1995. 160-162. o.

GARDELLA, Peter: American Civil Religion – What Americans Hold Sacred. Oxford, New York, 2014.

GORSKI, Philip S.: American Covenant – A History of Civil Religion From The Puritans To The Present. Princeton University, Princeton, NJ, 2017.

KENNEDY, John F: Address to a Joint Convention of the General Court of The Commonwealth of Massachusetts. 1961. január 9. (A cikkben található idézet saját fordítás.)

KENNEDY, John F: John F. Kennedy beiktatási beszéde. In: Bődy Pál & Urbán Aladár: Szöveggyűjtemény az Amerikai Egyesült Államok történetéhez 1620–1980. Dialóg Campus, Budapest–Pécs, 2001. 454-457. o.

POWELL, Mark Allen: Introducing the New Testament – A Historical, Literary, and Theological Survey. Baker Academic, Grand Rapids, MI, 2009. 116. o.

REAGAN, Ronald: Farewell Address to the Nation. 1989. január 11. (A cikkben található idézet saját fordítás.)

WINTHROP, John: A Modell of Christian Charity, 1630. (A cikkben található idézet saját fordítás.)